Karácsonyi édesnégyes

-          Amint odaértünk hívlak Anya. – intettem a kocsi ablakából. És elindultunk Bed - be. Semmi kedvem nem volt menni, csak Nina kedvéért. Lelkiismeret furdalásom volt Patrick miatt, féltem neki bevallani, hogy szerelmes vagyok belé. Carl vezetett, Nina egész úton, a combján nyugtatta a kezét. Carl hirtelen feltette nekem a kérdést:

-          Mondd csak Mia, eldöntötted már mi leszel ha nagy leszel?

-          Ha minden jól megy, és bejutok a Royald Balett School-ba, akkor balett táncosnő.

-          Igen, ez jó ötlet.. de ha nem sikerül felléphetnél születésnapi zsúrokon, tudod kiugrassz a tortából és elénekled a boldog születésnapot, vagy pantomim-es, vagy..

-          Vagy befoghatnád a szád, vágott közbe Alex. – folyamatosan szekálod Miát. Abbahagyhatnád. – mondta dühösen Alex.

-          Ó, Alex. Mia tudja, hogy csak viccelek, igaz Mia?

-          Persze..- feleltem gúnyosan.

Nina hátrafordult, hogy egy könyörgő mosolyt küldjön felém. Bólintottam egyet. Három órahossza autózás után megérkeztünk, Nina ragaszkodott hozzá, hogy bemenjünk a városba karácsonyra vásárolni. Gyűlöltem a karácsonyt, de Nina miatt bementem a városba. Egyik percről – a másikra azon kaptam magam, hogy én is sapkákat- sálakat- kesztyűket próbálgatok. Anyának, Paulnak és persze Patrick- nek kerestem ajándékot. Anyának és Paulnak találtam is egy szettet. De Patrick- nek nem. Nina egész este forralt bort ivott. Kissé becsípett, és kérdezte tőlem:

-          Mia, mondd csak, jól érzed magad?!

-          Persze, miért?

-          Mert nem szeretném ha nem éreznéd magad jól.

-          Nyugi Nina, minden oké. – feleltem, egy mosollyal az arcomon. Semmi nem volt a legnagyobb rendben, inkább lettem volna Patrick- kel.

Lassan elindultunk a családi kuckóba. Nina nagyon rosszul lett a sok forralt bortól, felment és lefeküdt. Carl lejött és mondta, hogy menjek fel Ninához. Felmentem, a házba alig lehetett három fok. Nina szörnyen nézett ki, a fiúk begyújtottak és elmentek kajáért, amíg én fent voltam Ninánál. Levettem a cipőm, és bebújtam mellé a takaró alá.

-          Mondd Nina, ugye megmosod a fogad mielőtt csókolózol Carl- al?

-          Nagyon büdös a szám?

-          Viccelsz? Mint egy döglött egér. – nevettük el magunk. A fiúk megérkeztek, felszóltak, hogy megjöttek, és menjek le teríteni. Megterítettem, és kimentem levegőzni. Carl kijött utánnam.

-          Bocsi, hogy egész nap szívtam a véred. - kezdte a beszélgetést.

-          Ugyan, semmi baj. Nina nagyon rosszul van.

-          Igen, nem kellett volna ennyit innia, nagyon kiütötte magát szegény.

-          Jöhettek enni! – dugta ki a fejét Alex az ajtón.

-          Rendben, megyünk. – feleltük egyszerre.

Carl elindult, megfogtam a karját.

-          Becsüld meg Ninát!

-          Két szemem nem veszem le róla, ígérem! – ezzel bement.

Vacsoráztunk, a nappaliba aludtam egy harisnyába és egy pulcsiba. Ebben az egyetlen helyiségben volt több mint három fok. Reggel Nina keltett, meg se bírtam mozdulni.

-          Jaj Mia, ez az elátkozott kanapé!

-          Ezt hogy érted?

-          Apa is amikor itt aludt, mindig szörnyen kelt fel.

-          Jaj, ne!

Elviszünk egy gyógyfürdőbe, hátha jobb lesz. Tiltakoztam ellene, de a végén csak elmentünk. Nem sokkal lett jobb, haza indultunk. Anya nagy szeretettel várt haza, mintha most jöttem volna a világra. Anya barátnője, Elena megmasszírozott, sokkal jobb lett. Szörnyű hétvége volt.

A szobádban üllsz..

Ezt a történetet nem én írtam. de nagyon szeretem. Szerintem sokatok már olvasta :)

A szobádban ülsz, az ajtó zárva. Egy toll és egy papír az asztalon.. A kezed remeg, nem tudod hogy kezdd. Egy búcsúlevél a családodnak. Mert úgy érzed senki sem ért meg téged, senki nem tudja min mész keresztül. Senkit nem érdekli, hogy élsz vagy nem.. Ez az az éjjel, amikor ennek vége szakad. Lassan az ágyba mászol, és utolsó lélegzeteidet veszed, sötétségbe meredő tekintettel. Senkit sem érdekelsz, ugye? Nos, talán rosszul gondoltad. Kedd van, másnap reggel, reggel 6:30. Anyukád jön, és az ajtódon kopogtat. Nem sejti, hogy bármi baj lehet, és megismétli. Nem tudja, hogy nem hallod, nem tudja, hogy elmentél. A nevedet kiabálja és kéri, hogy nyisd ki. Nem kap választ, ezért bemegy és ordibálni kezd. A földre zuhan, közbe apukád beviharzik a szobába. Anyukád erőt vesz magán és odasétál az ágyadhoz, a tested fölé hajol, sír, üvölt, rázza a kezed. Apukád próbál erős maradni, de könnyek szöknek a szemébe. A mentőket hívja. Az anyukád magát hibáztatja, eszébe jut minden pillanat, amikor nemet mondott neked, amikor kiabált veled, vagy a szobádba küldött valami hülyeségért. Az apukád magát hibáztatja, amiért nem volt ott neked. Amiért annyit dolgozott, hogy alig láthattad. Senkit sem érdekelsz, ugye? 8:34, az igazgató kopogtat a termetek ajtaján.Az osztályfőnököddel beszél. Minden osztálytársad aggódik, hogy mi történhetett. Az igazgató bejelenti, hogy öngyilkos lettél. A népszerű lány, aki bunkó volt veled, magát hibáztatja. A fiú, aki mindig le akarta másolni a házid, magát hibáztatja. A gyerek, aki mögötted ült, és dobált téged, magát hibáztatja. A tanár, aki rád ordított, veszekedett veled, mert nem volt kész a házid, magát hibáztatja. Az emberek sírnak, őrjöngenek, hogy mit tettek. SENKIT SEM ÉRDEKELSZ, UGYE? 14:00 a testvéreid hazaérnek. Az anyukádnak el kell mondania nekik mi történt. A kistestvéred, lényegtelen hányszor veszekedett veled, elvette a cuccaid annak ellenére, hogy megtiltottad, üvöltötte neked hogy utál, ezeknek ellenére szeretett téged, te voltál a hőse, a példaképe. Most magáz hibáztatja. Miért nem mondta el neked, amikor még volt rá lehetősége? A bátyád hazaér, a kőszívű fiú aki sosem sír.. Magát hibáztatja, amiért szivatott téged. Lyukakat üt a falba, olyan ideges. Nem tudja felfogni, hogy elmentél. Örökre. Senkit sem érdekelsz, ugye? Eltelt egy hónap. A szobád ajtaja azóta is zárva. Már minden más. A bátyádnak dühkitörései vannak. A kistestvéred minden nap sír, és várja, hogy visszagyere. A népszerű lány anorexiás lett. Ők nem tudják elviselni, hogy mit tettek. Apukád depressziós, anyukád nem alszik éjszakánként. A fiú aki, mindig le akarta másolni a házid, most vágdossa magát. De senki sem törödik veled, nincs igazam? Senki sem tudja mit mondjon, mindenki sokkolva van. Sírnak és hiányzol nekik. Nem tudnak elválni tőled, még nem, soha! Mindenki kéri, hogy gyere vissza,de te már nem fogsz. Ha az emberek néha nem is mutatják ki, fontos vagy nekik!!

Kamuból, igaz barátnő

Szia, szépség  - írt rám egy srác. Szia, köszönöm aranyos vagy. – válaszoltam  Mi is lehet ebben? Egyenlőre semmi. Beszélgettünk sokáig. Minden nap rengeteget. Kezdtem bele szeretni, és egy városban is laktunk.  Aranyos srác volt nagyon, Máté. Szépnek látott engem is, miért is ne? Hisz nem is én voltam a képeken.. – és Máté még osztálytársam is volt. Kicsit féltem, hogy mi lesz ha kiderül. Ez csak egy kamu fiók. Elkérte a telefon számom. Mit is mondjak neki? Miért nem tudom megadni a telefon számom? Gondolkodtam. Ezt válaszoltam.:

-          Ő, igen a telefon számom. Sajnálom de nem tudom megadni. 

-           Miért?

-          A telefonom a tanárnál már, megszólalt órán.

-          Értem, sajnálom. Lakás telefonotok nincs?

-          De  van, csak nem mindig cseng amikor hívnak.

-          Értem, érdekes baja van. Annak megkaphatom a telefon számát?

-          Persze. – leírtam neki.

-          Köszönöm. 

Cseng a telefon hallom. Nehezen felvettem. Beleszóltam:

- Igen, tessék Badóczki lakás.

-  Angelikával beszélek?

- Igen, és én kivel?

- Én vagyok az Máté.

- Máté?

- Igen, meglepődtél?

- Eléggé. J Pont olyan a hangod ahogy elképzeltem.

- A tied pedig hasonlít az egyik osztálytársam hangjához.

- Igen? – ijedtem meg.

- Igen- hallottam a hangján, hogy elmosolyodott.. s, magam elé képzeltem helyes arcát aranyos mosolyát.

- Bocsi, de szakadozik a vonal. – dörzsöltem egy papírt a kagylóhoz. – Leraklak, szia.

Nagyon megijedtem. Főleg amikor azt mondta, hogy hasonlít a hangom az osztálytársáéhoz. Még pár alkalommal telefonáltunk. Amikor rá kérdezett:

-          Lenne kedved találkozni?

-          Hát nem is tudom.

-          Na, csak egy kis időre- győzködött.

Sikerült meggyőznie. Én hülye.. Meg kell valahogy oldanom ezt a találkozót.. De hogy? Mikor eljött a megbeszélt nap, találkoztunk. Oda jött hozzám és kérdezte:

-          Roni te kire vársz?

-          Én? Senkire. – pirultam el.

-          Valakire csak vársz, nem magadba ácsorogsz itt..

-          Egy fiúra. – feleltem neki és magam elé néztem. - Hát te?- kérdeztem.

-          Én egy lányra.

-          Értem, a barátnőd? Vagy csak haver?

-          Hát ő, hogy is mondjam. Neten ismerkedtünk meg.

-          Én.. – csordult egy könny csepp ki a szememből.

-          Mi a baj? Mi te?

-          Semmi. Azt szeretném mondani, hogy én sajnálom. – már nem csak egy könny csepp jelent meg a szemembe.

-          Mit sajnálsz?

-          Én vagyok az Angelika.

-          Nem, hisz te Roni vagy.

-          Nem érted?

-          Nem igazán.

-          Velem kell, hogy találkozz. Badóczki Angelika.. Egy kamu fiók. Amit én hoztam létre. – sírtam.

-          Ne sírj. – törölte le könnyem és megcsókolt.

                           Nehéz volt nem visszacsókolni.

-          Kérlek bocsáss meg. – súgtam fülébe.

-          Megbocsájtok. – csókolt  meg még egyszer.

-          Szeretlek, beléd szerettem Angelika ként, és Roni ként is.

-          Tudod, amiket beszéltünk a szavaidba szerettem bele.. az őszinteségedbe, nem a külsődbe. – felelte. – én is szeretlek, de nagyon.

Továbbra is sírtam, de nem a lelkiismerettől, a szomorúságtól. Hanem az örömtől. Szeretem, szeret ez a legfontosabb. Hisz azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Ez így igaz. Az első csóktól egészem mostanáig együtt vagyunk, és leszünk mindörökké!